Elérhetőségek

Csatár Község Önkormányzata

Cím: 8943 Csatár, Kossuth Lajos u. 1.
Telefon: 06-92/695-605
E-mail: csatar@tolna.net



Óvoda

A csatári óvoda alapításának története szorosan összefügg társközségének, Bocföldének óvoda alapítási törekvéseivel.

Bocföldén 1975-től nyári óvoda szervezésével próbálkoztak, amely egyre népszerűbb lett, hisz az anyák is munkába álltak, így gyermekük intézményes neveléséről gondoskodniuk kellett.
Ugyanakkor az iskolára való felkészítés, az iskolába lépés megkönnyítése is előtérbe került.
1977-ben állandó óvodai csoport létesült, mely első évben Bocföldén, majd 1978-tól már Csatárban üzemelt, az 1900-as években épült iskola és szolgálati lakás felújításával, osztatlan jelleggel. A két község óvodáskorú gyermekeinek száma óriásira, 40-45 főre növelte a csoport létszámát. Ezért indokolttá vált egy újabb csoport szervezése, melyre 1983-ban került sor. Az iskolára való felkészítés miatt mindkét falu nagycsoportos gyermekei egy helyen jártak óvodába. Minden évben másik faluba jártak a nagyobbak, ezért a gyermekek óvodába járását utaztatással oldották meg, hisz mind a csatári, mind a bocföldei ovisok így juthattak el óvodai csoportjukba.

A csoportok létszáma folyamatosan 35-36 fő körül volt, amely az 1990-es évekre némileg mérséklődött. A családok részéről ekkor merült fel a jogos igény, hogy gyermekeik óvodai nevelése lehetőleg helyben történjen, így 1990-től vegyes csoporttal működik a csatári óvoda.
A mai napig utaztatnak, hisz a bocföldei szülők szívese választják a csatári óvodát gyermekeiknek.

Az óvoda épületében konyha is működött, mely ellátta az ovisokat és Bocföldén az iskolásokat is. 2002-ben a konyhát elköltöztették, ezért nagyobb felújítás vált esedékessé, hogy a feleslegessé vált helyet maximálisan ki tudja használni az óvoda. A nagy konyhát felosztották egy kisebb melegítő konyhára és egy tornaszobára. Ekkor vezették be a gázfűtést is.
A csatári szülők mindig szívükön viselték az óvoda sorsát, hisz gyermekeik itt töltik a hétköznapjaikat. A több mint 100 éves épület renoválásában, felújításában a szülők is részt vesznek, segítenek.

Bútorokat, galériát, teraszt és a fürdőt is ők készítették az önkormányzat és az óvodapedagógusok közreműködésével.

 

Összesen 20 kisgyermek látogatja az intézményt

Óvónő:
Takácsné Óvári Edit

Dadus:
Heriné Szekér Nikoletta

Pedagógiai asszisztens:
Csarankó Rita

 

Elérhetőség:

8943 Csatár, Dózsa György u. 6.
Tel.: 06-92/461-043

Kapcsolódó galéria


Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Csatár Község Önkormányzata - Magyar